Balázsék Építés Kft.
Régi ház felújítás
Az előzőekben már utaltunk rá, hogy az építőipari anyagok árának jelentős emelkedése, illetve hektikus változása a házfelújítások költségeit is megnövelte.
Egy régi ház felújítás kapcsán azonban azzal is számolni kell, hogy a kivitelezés során fény derülhet egy, a felmérés során még nem látható meglepetésre. Ezzel minden esetben érdemes számolni, mely természetesen a régi ház felújítás jellegétől is függ. Egy régi ház esetében több megoldás is szóba jöhet, mint például egy részleges felújítás, mely csak a belsőt vagy csak a külsőt érinti, azonban lehet teljes körű is a régi ház felújítás, attól függően, hogy a tulajdonosok milyen igényeket támasztanak és milyen anyagi keret áll a rendelkezésükre. A régi ház felújítás bármelyik módja is valósuljon meg, mindenképpen fel kell mérnie egy építőipari kivitelezéssel foglalkozó cégnek vagy vállalkozónak a régi ház állapotát, valamint egyeztetni kell a tulajdonosok részéről felmerülő igényeket, elképzeléseket, ötleteket.
A régi ház felújítás kapcsán a kivitelező mindezek alapján teljes körű felmérést végez és elsődlegesen a Megrendelő igényeit szem előtt tartva tesz javaslatot a régi ház felújítás elvégzésének költséghatékony módjára.
Kérjen ajánlatot!
Kérjen ajánlatot telefonon vagy az űrlap segítségével, vagy egyeztessen időpontot helyszíni felmérésre!
Általánosságban igaz, hogy minél több paramétert, adatot, információt tudunk, illetve, minél konkrétabb elképzeléseket kapunk, annál pontosabb választ tudunk adni. Fontos tudni azonban, hogy helyszíni felmérésre mindenképp szükség van egy olyan pontos terv és ajánlat elkészítéséhez, melyhez megrendelő és megbízó egyaránt igazodni tud.
Kérjen ajánlatot az űrlap kitöltésével vagy telefonon. Amennyiben esetleg tanácsra, megoldási lehetőségekre, válaszokra van szüksége, kérdezzen minket telefonon vagy egyeztessen időpontot helyszíni felmérésre. A helyszíni felmérés ára 15.000 Ft, azonban megállapodás, megrendelés esetén ezen díj kétszeresét jóváírjuk megbízóinknak!
Helyszíni felmérés díja 15.000 Ft, megállapodás esetén ennek a dupláját jóvá írjuk.
családi ház felújítás
Rólunk mondták
Büszkék vagyunk megbízóink visszajelzéseire
Felmérés, konzultáció
Az ajánlatkérés menetét elősegítheti, ha konkrétabb információkat kapunk. A következő szempontokat érdemes figyelembe venni: épület típusa és elhelyezkedése, teljeskörű- vagy részleges felújítás, épület/ lakás mérete, ill. a tervezett kezdés időpontja.
A helyszíni felmérés ára 15.000 Ft, azonban megállapodás, megrendelés esetén ezen díj kétszeresét jóváírjuk megbízóinknak!
Tervezés, ajánlatkészítés
A megbeszéltek alapján elkészítjük a terveket, akár belsőépítész kolléganőnk közreműködésével együtt, amennyiben megbízónk igényt tart további kreatív, esztétikus és praktikus ötletekre, ill. szeretne látványterveket látni a kivitelezés megkezdése előtt.
Az elkészült terveket tételes árajánlat formájában nyújtjuk át, ekkor még jó lehetőség kínálkozik a részletek pontosítására, módosításra.
Szerződés, kivitelezés
Részletes és tételes szerződést írunk, hogy biztosítsuk számkérhetőségünket megbízóink számára: munkadíj, anyagárak, határidők, feltételek, mennyiség és minőség.
A kivitelezés során a legjobb minőségre törekszünk minden téren. Pontosan és precízen dolgozunk, a megbeszéltek szerint, de igyekszünk rugalmasak maradni, hogy a megbízónk számára legmegfelelőbb megoldás születhessen.
Átadás
A munka végeztével mindent körbejárunk, ellenőrzünk. Határidő szerint végzünk és összetakarítunk magunk után. Munkánkra garanciát vállalunk, így megbízóink nyugodtak lehetnek az időtállóság felől is.
Amennyiben mi is és megbízóink is elégedettek az elvégzett munkával, átadjuk az elkészült lakást, kertet, házat vagy épp csarnokot, közműárkot, járdát, kerítést vagy autóbeállót.
Gyakori kérdések
Összegyűjtöttük és megválaszoltuk a leggyakrabban felmerülő kérdéseket!
Régi ház felújítása
Egy régi ház felújítása kapcsán lépésről-lépésre bemutatjuk, milyen teendők várhatóak. Első és legfontosabb, hogy Ön megtalálja az Ön számára legmegfelelőbb kivitelezőt, akivel a személyes szimpátia is létrejön.
A második lépésben egy helyszíni szemle és felmérés történik, melyet az Ön által kiválasztott kivitelező szakember végez az Ön otthonában. Ennek során a ház állapotának feltérképezése ugyanolyan fontossággal bír, mint az Ön és családja által támasztott igények felmérése. Attól függően, hogy a régi ház felújítása engedélyes tervek alapján kell, hogy megvalósuljon, be kell vonni egy tervező szakembert is.
Általában ebben is segítséget tudnak nyújtani az építőipari kivitelezéssel foglalkozó szakemberek, úgy, hogy jól bevált, megbízható tervezőt ajánlanak az Ön számára. A rég ház felújítása tárgyában a következő lépés az árajánlat elkészítése és egyeztetése. Az egyezség létrejötte után kezdődhet a szükséges anyagok beszerzése és az előkészítő munkálatok elvégzése, melynek során az Ön és családjai igényeit a kivitelező szakember mindvégig szem előtt tartja.
Régi ház villanyvezeték felújítása
A régi ház villanyvezeték felújítása egy komplex feladat, melynek során nem csak az elektromos hálózat biztonságos működését kell megvalósítani, hanem az optimális energiahatékonyság megvalósítását is biztosítani kell.
A régi ház villanyvezeték felújítása minden esetben az érvényben lévő szabványok szerint történik, mely nem csak a villamos vezetékelés kiépítésére, de annak karbantartására is vonatkozik. A régi ház villanyvezeték felújítása magában foglalja mind a világítási rendszerek telepítését, mind a kapcsolók, illetve konnektorok felszerelését.
A régi ház villanyvezeték felújítása után Ön élvezheti a korszerű, energiahatékony és nem utolsó sorban tűzbiztos elektromos rendszer nyújtotta kényelmet és biztonságot egész otthonában. Ennek érdekében keressen fel egy tapasztalt, megbízható elektromos szakembert, kérjen teljes körű helyszíni felmérést és szemlét, melynek alkalmával Ön tájékoztathatja a villamos szakembert minden megvalósítandó elképzeléséről. A szakember ezek tudatában és a meglévő elektromos hálózat állapotának figyelembevételével dönt a régi ház villanyvezeték felújítása módjáról.
Régi ház villanyvezeték felújítás árak
Amennyiben Ön egy régi ház villanyvezeték felújítás árak iránt érdeklődik, fel kell vennie a kapcsolatot egy gyakorlattal és megfelelő szaktudással rendelkező villamos szakemberrel. Milyen tényezőket kell figyelembe venni a régi ház villanyvezeték felújítás árak kialakításakor?
Először is a helyszíni szemle és felmérés, valamint a tulajdonosi igények egyeztetése a legfontosabb, ezek nélkül egyetlen szakember sem tud nyilatkozni hogyan fognak alakulni a régi ház villanyvezeték felújítás árak. Amint a villanyszerelő szakember átfogó képet kapott a ház villanyvezetékének állapotáról, megismerte a tulajdonosok által támasztott igényeket, hasznos tanácsokat ad a felújítás kivitelezésével kapcsolatosan.
Az árajánlat elkészülte után ismét egyeztetni fog Önnel a villamos szakember és amennyiben sikerül megállapodni, létrejön az egyezség. Ezt követően a kivitelezéshez szükséges anyagok beszerzése után a villanyszerelő szakember elvégzi a munkát, mely által már egy energiahatékony, korszerű elektromos hálózat biztosítja az Ön és családja biztonságát és kényelmét.
Régi lakás felújítása
Amikor egy régi lakás felújítása a feladat, a korszerűsítésen túl az esztétikus belsőépítészeti megújulás is egy füst alatt megvalósulhat.
A régi lakás felújítása is gondos tervezést igényel. Amennyiben egy nagyobb volumenű felújításról van szó, a kivitelezést legjobb egy generálkivitelezőre bízni, hogy mentesülhessünk a különböző szakemberekkel történő folyamatos egyeztetéstől, munkájuk összehangolásától. Abban az esetben, ha a régi lakás felújítása generálkivitelezés keretében történik, Önnek csak egyetlen szakemberrel kell tartania a kapcsolatot, aki a bontástól a munka befejezéséig az egész folyamatot a kezében tartja.
Családiház felújítás
A családiház felújítás is egy izgalmas feladat, melyet a tulajdonosok hosszas ötletelései, tervezgetései előznek meg.
A családiház felújítás éppúgy megvalósulhat részleges felújítás keretében, mint egy teljes körű felújítás által. Utóbbi esetben például nem csak a burkolatok újulhatnak meg, hanem sor kerülhet egy átfogó felújításra, melynek során a szükséges bontási munkálatok befejeztével a nyílászárók cseréje is megvalósulhat. Természetesen a bontás kosszal, porral is együtt jár, ezért a kivitelező a házban lévő bútorokat, egyéb tárgyakat fóliatakarással óvja, a törmelék anyagokat pedig egy helyre deponálja. Amennyiben a családiház felújítás érinti a ház elektromos hálózatát is, a kivitelező minden konnektor és kapcsoló pontos helyét egyezteti a tulajdonossal. Fontos tudni azt is, hogy egészen a biztosíték tábláig szükséges visszabontani a villamos vezetékeket annak érdekében, hogy kiépülhessen az új elektromos-, illetve gyengeáramú hálózat a megújult otthonban. Egy teljes körű családiház felújítás érinti a víz-, gáz-, valamint fűtésszerelést is, melynek során úgy a falban elhelyezkedő, mint a falakon kívül található víz-, illetve csatornarendszer vezetékeit is ellenőrizni kell, amennyiben szükséges, a szakemberek kicserélik azokat. Természetesen vonatkozik ez például a szaniterekre, a fűtőtestestekre, egyéb szerelvényekre is. Ezen munkálatokat követi a fal-, illetve aljzatkiegyenlítés, szükség esetén a betonozás, vakolás elvégzése. A kiválasztott burkoló anyagok a tulajdonos ízlését dicsérik, aki azonban bizonytalan, milyen burkoló anyagok illenek leginkább a megújult belső terekbe, kérheti lakberendező segítéségét is.
Amennyiben a falakat is új ruhába szeretnénk öltöztetni, a falak előkészítése után kezdődhet a festés, mázolás, esetleg tapétázás. A járófelületeket illetően a meglévő parketta csiszolása, lakkozása helyett választhatunk laminált padlót is. Az igényeinknek megfelelő típus kiválasztásában is kérhetjük szakember segítségét. Miután az összes munkanem befejezésre került, a kivitelező gondoskodik a családház felújítás során keletkezett sitt elszállításáról, valamint a munkaterület megtisztításáról.
Családi ház felújítás kalkulátor
Bár az interneten található családi ház felújítás kalkulátor, azonban mivel minden felújítás más és más, a családi házak állapota sem egyforma, a tulajdonosok által támasztott igényekről nem is beszélve, egy ilyen családi ház felújítás kalkulátor használata nem megbízható.
A legjobb családi ház felújítás kalkulátor szerepét egy építőipari kivitelezéssel foglalkozó szakember tudja betölteni. Természetesen ehhez fel kell mérnie teljes körűen az Ön otthonának állapotát és a felújítással szemben támasztott igényeket is meg kell ismernie.
Családi ház felújítás pályázat 2024
Sajnálatos módon a hazánkban található családi házak többségének állapota felújításra szorul, de legfőképpen korszerűsítendő, mivel energetikai hatékonyságuk nem kielégítő.
Ennek megoldására jött létre az Otthonfelújítási támogatás. Ezt a támogatási rendszert azonban csak a 2022-es év végéig lehetett igénybe venni. Jelenleg is foglalkozik a kormány egy hasonló támogatási rendszer megalkotásával, melyet a Gazdaságfejlesztési Minisztérium is megerősített.
Jelenleg nincs családi ház felújítási pályázat 2024 érvényben. Fontos információ, hogy családi ház felújítására a CSOK Plusz nem lesz igénybe vehető.
Házfelújítási támogatás
Otthonfelújítási program 2024
Egy hazánkban végzett felmérés szerint a legtöbb ingatlan állapota nem kielégítő, korszerűsítésre szorul, illetőleg elérkezett az idő energetikai hatékonyságuk javítására, felújítására.
A házfelújítási támogatás, mely az „Otthonfelújítási támogatás” néven volt ismert, 2022. év végéig volt igénybe vehető, akkor kivezetésre került. Azonban a Gazdaságfejlesztési Minisztérium megerősítése szerint jelenleg (2024. január eleje) is folynak az egyeztetések a házfelújítás támogatás kapcsán. A továbbiakban néhány fontos információt teszünk közzé a CSOK PLUSZ tervezettel kapcsolatosan. A CSOK PLUSZ-t csak azok a házasok vehetik igénybe a tervezet szerint, akik még vállalnak gyermeke/ke/t, de a meglévő gyermekek is beleszámítanak a hitelösszeg megállapításánál. A tervezet szerinti kritérium az, hogy minimum egy gyermeket vállaljon a család. A kamatot 3 %-ban tervezik maximalizálni, de ez bankonként mutathat majd eltéréseket is. A CSOK Plusz tervezet 1 gyermek esetén 15 millió Ft, 2 gyermek esetén 30 millió Ft és 3 gyermek esetében pedig 50 millió Ft. A futamidőt 10-25 év közé teszi a tervezet. Az első közös ingatlan vásárlására fog vonatkozik, melyet 10 % önerő meglétével lehet megvásárolni, az ingatlan értékhatárát pedig 80 millió Ft-ban tervezik megállapítani. A tervezet szerint a CSOK PLUSZ sem telekvásárlásra, sem pedig felújításra nem lesz felhasználható. A második lakás vagy pedig bővítés esetén a tervezet szerint 150 milliló Ft-ban lesz megállapítva az értékhatár.
Felhívjuk a figyelmet arra, hogy a fentiekben leírtak csak a tervezetről szólnak. Jelenleg még várat magára a házfelújítás támogatás meghirdetése.
Többet szeretne tudni vagy további információra van szüksége?
Mit jelent egy teljes körű lakásfelújítás? Azokban az esetekben beszélünk a teljes körű lakásfelújítás megvalósulásáról, amikor egy családi ház vagy egy lakás majdnem teljes egészében átalakításon esik át. Értjük ez alatt például a padlók, a falazat, a nyílászárók, a villamos és/vagy fűtési rendszer vezetékeinek, csöveinek cseréjét. A teljes körű lakásfelújítás magában foglalhatja a burkolatok és akár a teljes berendezés megújítását is.
A földmunkagépek alkalmazása nélkülözhetetlen egy építkezés során. Míg nagyszüleink idejében még megszokott volt, hogy családi, baráti összefogás keretében kézi erővel elvégezték a szükséges földmunkákat, addig napjainkban ezeket a feladatokat szinte egytől-egyig a különböző speciális elemekkel felszerelhető munkagépek végzik.