Balázsék Építés Kft.
Szolgáltatásaink
Generálkivitelezés során, a Mi feladatunk az, hogy pl. egy ház építési projektet teljes körűen lebonyolítsunk. Ez magában foglalja a projekt minden aspektusának kezelését, akár a tervezéstől a kivitelezésig, és a végső befejezésig.
Mi alapján lehetséges eldönteni, hogy melyik kivitelezőt érdemes megbíznia az elvégzésre váró felújítási munkákkal kapcsolatban?
Erre több válasz is kínálkozik. Amennyiben ismeretségi körében többen is pozitív személyes tapasztalat alapján ajánlanak Önnek egy építőipari kivitelezőt, érdeklődjön bizalommal az ajánlott személynél. A másik lehetőség az, ha a kivitelező honlapján elolvassa az ügyfelek által írt tapasztalatokat. A harmadik opció, a referencia munkákról való tájékozódás. A negyedik, ami legalább annyira fontos, az első személyes kontaktus által létrejövő benyomás.
Amikor már megfogalmazódott bennünk a gondolat, hogy házfelújításba kezdünk, önkéntelenül is felfigyelünk a különböző építészeti lehetőségekre. Mint tudjuk, a „Google a barátunk”, így a világhálón szörfözve is számos tervet, inspiráló fotót is találhatunk, melyeket otthonunkban is szívesen megvalósítanánk.
Természetesen figyelembe kell vennünk anyagi lehetőségeinket is. Amennyiben nem áll rendelkezésünkre elegendő tőke az elképzeléseink megvalósítására, számba lehet venni a hitelfelvétel lehetőségét, vagy akár még tovább lehet takarékoskodni és kivárni, míg összegyűlik a szükséges keret a házfelújítás maradéktalan megvalósításához.
Az a tervező és kivitelező vállakozás vagyunk, akik teljes szolgáltatást kínálnak és a legnagyobb odafigyeléssel végzik munkájukat, hogy kihozzák a legtöbbet és a legjobbat az ingatlanodból.
Mi vagyunk az a csapat, amely minden helyzetben helyt áll, ha átalakításról vagy építkezésről van szó.
Tapasztaltak vagyunk új otthonok létrehozásában, meglévő ingatlanok tervezésében, bővítésében és átalakításában is, valamint kereskedelmi és ipari épületek építésében és átalakításában is.
Csapatunk kiváló munkát végez, hiszen az első helyszíni felméréstől az utolsó szög beveréséig részt veszünk a munkálatokban.
A gépi földmunka különböző gépek használatával történik, függően attól, milyen jellegű gépi földmunka elvégzésére van az adott projektnél szükség. Amennyiben például egy épület elbontása a feladat, a rendelkezésre álló univerzális gépek segítségével ez is könnyűszerrel kivitelezhető.
Egy másik gépi földmunka típus például az alapásás, melyet nem csak az univerzális földmunkagépek segítségével, hanem akár egy bobcat-tel is gond nélkül el lehet végezni. Újabb példaként említhetjük a tereprendezést, mely szintén gépi földmunka által tud hatékonyan megvalósulni. Tereprendezésre nem csak az építkezés befejeztével lehet szükség, hanem az építkezés megkezdése előtt is, hiszen a terep megtisztítása akkor is nagy jelentőséggel bír. Az építkezést is csak úgy lehet megkezdeni, ha meg van tisztítva a telek a fák gyökereitől, el vannak távolítva a bozótok, illetve el vannak egyengetve a különböző terepegyenetlenségek.
A kertrendezés, területrendezés kapcsán már az építkezés megkezdése előtt bőven akadnak tennivalók. Először is el kell távolítani azokat a növényeket, melyek az építkezés útját állják. Ezeknek a földmunkálatoknak a során az akadályt képező fáktól és azok teljes gyökérzetétől, valamint a tuskóktól is meg kell tisztítani a terepet.
A talaj különböző egyenetlenségei miatt talajkiegyenlítést, illetve tükörképzést is el kell végezni, melynek keretében sor kerül természetesen az elgazosodott, bozótokkal tarkított terület megtisztítására is. Amennyiben magasabb fák is kivételre szorulnak, azok kivágásáról favágó szakemberek gondoskodnak.
A bontás veszélyes üzem! A bontás számít az egyik legveszélyesebb munkafolyamatnak, mert általában segéd-, és betanított munkásokra bízzák, ellenben minden bontási munkamozzanat megkívánja az építési technológia helyes sorrendjének ismeretét, amellyel csak egy jól képzett, gyakorlott szakember rendelkezik.
A bontás során különösen ügyelni kell a biztonságra, a csapatmunkára, azon belül pedig a sok munkamozzanatnál egymásra, a kiegészítő ideiglenes létesítmények meglétére, használhatóságára (például dúcok, bedeszkázások, állványok, kibiztosítások, kiékelések, védőkorlátok, előtetők, védőtetők stb.) Külön kell figyelmet fordítani a környezeti terhelés csökkentésére, úgy, mint porvédő falak kialakítására, vizes, locsolós bontási technológiára, valamint a zajterhelés csökkentésére. Amennyiben a bontás során veszélyes hulladék bontására is sor kerül, például azbeszt, vagy 1996. előtt gyártott palafedés, illetve régi technológiával előállított üveggyapot, hőszigetelés, az a bontás folyamatát rendkívüli módon lelassíthatja és megdrágíthatja.
Rólunk mondták
Büszkék vagyunk megbízóink visszajelzéseire

Kérjen ajánlatot!
Helyszíni felmérés díja 15.000 Ft, megállapodás esetén ennek a dupláját jóvá írjuk.
Kérjen ajánlatot telefonon vagy az űrlap segítségével, vagy egyeztessen időpontot helyszíni felmérésre!